Magyar Nemzeti Bank

2016. november 24. 13:26 | Portfolio

Nagy Márton: túlzottan függnek a magyar cégek az EU-pénztől

Az MNB vállalati adatbázisa szerint sok cégnek rendkívül nagy mértékű az EU-forrásoktól való függősége, ami fontos kihívás, és át kellene fordítani a figyelmüket a piaci alapú finanszírozási lehetőségek irányába - többek között ezt hangsúlyozta a Miniszterelnökség által szervezett mai EU-forrásos konferencián Nagy Márton. A Magyar Nemzeti Bank alelnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ha a kormány valóban a ciklus első felében hívja le az EU-forrásokat, akkor annak szerteágazó hatásai vannak a gazdaságban, többek között a devizatartalékokra is, így érdemes lenne simítani a forráslehívást. A konferencia nyitóelőadását Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője tartotta, az alábbi főbb üzenetek mentén:

2016. november 14. 16:25 | MTI

Létszámcsökkentés jön az MNB-alapítványoknál

A párhuzamosságok megszüntetésével racionalizálják működésüket a Pallas Athéné Alapítványok, a tulajdonukban álló gazdasági társaságoknál pedig felügyelőbizottságok, igazgatóságok szűnnek meg vagy csökken létszámuk, és ahol lehetséges, a tisztségeket belső munkavállalók töltik be, külön díjazás nélkül. Az intézkedésektől éves szinten félmilliárdos megtakarítást várnak - mondta Fekete Zoltán, az alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek.

2016. november 14. 05:27 | Csiki Gergely

Megvan a kotta, amiből Orbánék játszhatnak

Érdemes csökkenteni a járulékokat, átalakítani a közmunkaprogramot, tovább kell mérsékelni az adóelkerülést, egyszerűsíteni kell a társasági adó fizetését, felül kell vizsgálni a jelenleg érvényben lévő adókedvezményeket, bürokráciacsökkentést kell végrehajtani - csupán néhány példa azok közül a gazdaságpolitikai intézkedések közül, amelyeket még korábban fogalmazott meg a Magyar Nemzeti Bank. Ismerősnek tűnnek ezek a javaslatok? Nem véletlenül, megmutatjuk, miért.

2016. november 07. 09:19 | Portfolio

Matolcsy: a lengyeleket érdemes követnünk

"Megkérdőjelezhetetlen a magyar modell sikere" címmel jelentett meg írást a Magyar Idők hétfői számában Matolcsy György jegybankelnök, amelyben a péntek este érkezett Moody's felminősítésre utalva emeli ki, hogy immár mindhármuk a befektetésre ajánlott kategóriába sorolja a magyar államadósságot. Matolcsy azt hangsúlyozza, hogy az elmúlt években lezajlott költségvetési, monetáris és gazdasági növekedési fordulat után a versenyképesség terén is erre van szükség és ebben követendő példaként Lengyelországot hozta fel.

2016. október 21. 17:35 | Portfolio

Eladják az állampapírjaikat az MNB-alapítványok

A Pallas Athéné Alapítványok az Európai Központi Bank észrevételeire tekintettel leépítik állampapír-portfoliójukat - közölték a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai pénteken az MTI-vel.

2016. október 10. 09:41 | Portfolio

Az MNB kérte és megkapta: kétséges az alapítványok jogszerű működése

Jogi szakvéleményt kért az MNB felügyelőbizottsága az MNB alapítványainak működéséről. A jelentés, amelynek nyilvánossága korlátozott, és csak az FB irodájában lehet megtekinteni, megállapította: kétségek merülnek fel a Pallasz Athéné-alapítványok jogszerű működését illetően - számol be a Magyar Nemzet.

2016. október 06. 12:52 | Portfolio

Megengedi-e az MNB a 300 alatti eurót?

A Magyar Nemzeti Banknak vannak még eszközei arra, hogy elérje a gyengébb forintot, azaz nem fogja 2017 végéig megengedni, hogy az euróval szemben a 300-as szint alá erősödjön - erre a kimenetre szavazott a Budapest Economic Forum konferenciánk közönségének kétharmada. A másik kimenetet, miszerint a piaci erők ki fogják kényszeríteni a következő bő egy évben a 300 alatti eurót, egyharmaduk támogatta.

2016. szeptember 19. 16:12 | MTI

Újabb egyetemet támogat az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a Miskolci Egyetem az észak-magyarországi közgazdászképzés fejlesztéséért - közölte az MNB hétfőn.

2016. szeptember 12. 16:10 | MTI

A parlament megválasztotta az új Monetáris Tanács tagot

Az Országgyűlés hétfőn Kardkovács Kolos jogászt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatóját választotta a jegybank monetáris tanácsának nyáron megüresedett székébe.

2016. augusztus 05. 19:35 | MTI

Milliárdokkal segíti ki az MNB a Befektetővédelmi Alapot

A Magyar Nemzeti Bank legfeljebb 12 milliárd forint likviditási kölcsönt nyújt a Befektető-védelmi Alap (Beva) részére annak érdekében, hogy az mielőbb megkezdhesse a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény szerint a kártalanítás kifizetését a jogosultaknak - közölte a jegybank pénteken. A kölcsönt a Beva a folyamatban lévő kártalanítási eljárásokban esedékes kifizetésekre fordítja.

2016. augusztus 02. 20:52 | MTI

Nyugtat az MNB: nem lesz újra túlzott eladósodás Magyarországon

Dinamikusan növekedtek a hitelkihelyezések az első fél évben, azonban a válság előtti időszakhoz képest nagy különbség, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2013-ban szerzett makroprudenciális mandátumával gátat tud szabni a túlzott eladósodottságnak - fejtette ki Fábián Gergely, a jegybank pénzügyi rendszer elemzéséért felelős igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatornán.

2016. július 12. 12:20 | Portfolio

Fontos bejelentés jön délután az MNB-től

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke Hoffmann Mihály és Kuti Zsolt igazgatókkal együtt szakmai háttérbeszélgetést tart kedd délután 3 órától az MNB-ben, ahol a téma a jegybank irányadó eszközének átalakítása lesz.

2016. július 12. 09:34 | Portfolio

Újabb bírságot kaptak az MNB-alapítványok

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) kilenc esetben, összesen 6,12 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványainak vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt.-t, valamint az alapítványok által létrehozott Kecskeméti Duális Oktatási Zrt.-t. (KEDO) - írja a Világgazdaság.

2016. június 24. 09:13 | Portfolio

Megszólalt az MNB a Brexit miatt! (2.)

A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan nyomon követi a pénz- és tőkepiaci mozgásokat a brit népszavazási eredmény hatására, és minden eszköze megvan, hogy biztosítsa a pénzügyi stabiliást a piacokon - többek között ezeket a nyugtató üzeneteket fogalmazta meg ma reggel Palotai Dániel. A délelőtt során az MNB külön közleményt is kiadott.

2016. május 06. 08:35 | Portfolio

Matolcsy: nincs itt semmi látnivaló, maradok (3.)

"Nemhogy nem tervezem, de nem is értem a kérdést" - így reagált a lemondását firtató kérdésre a Magyar Nemzetnek adott interjúban Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke biztos abban, hogy az általa vezetett Pageo alapítványban minden ügylet a törvények teljes betartása mellett zajlott és abban is, hogy folytatja a közös munkát a kormánnyal, hiszen emlékeztetett: Orbán Viktor kormányfő a nyilvánosság előtt mondta, hogy bízik benne. Matolcsy nyolcszor mondta el a terjedelmes interjúban, hogy politikai blöff az egész támadás ellene és a jegybank ellen, és bár megtehette volna az MNB, hogy az alapítványok helyett a költségvetésnek adja a 267 milliárd forintot, de fontosabbnak tartotta az oktatás támogatását, a nemzeti öntudat erősítését és a "kincsképzést". Azt nem indokolta az interjúban Matolcsy, hogy a tavalyi közel 100 milliárdos MNB-nyereségből miért fizet be mégis a költségvetésbe a jegybank és miért éppen a nyereség felét:

2016. április 26. 12:42 | MTI, Portfolio

Máris készen áll az ÁSZ az MNB-alapítványok ellenőrzésére

Két órával azután, hogy a parlament ma másodszorra is elfogadta az MNB-törvény módosítását, amely lehetővé tette az MNB-alapítványok Állami Számvevőszék általi ellenőrzését, az ÁSZ máris közleményben jelezte, hogy kész ennek a munkának az elvégzésére, hiszen megkezdte az előkészületeket.

2016. április 11. 10:14 | Portfolio

Elkezdték közzétenni adataikat az MNB-alapítványok

A Magyar Nemzeti Bank elkezdte közzétenni az interneten az általa 2013 decembere és 2015 decembere között létrehozott, fél tucat alapítvány eddig titkosnak számító adatait az Alkotmánybíróság és a Kúria kötelező érvényű döntése nyomán - írja az Index.

2016. április 08. 17:45 | Portfolio

Az MNB visszaállítja a Norbi Update részvények kereskedését

Az MNB a héten folyamatos felügyelés keretében kiemelten vizsgálta a Norbi Update Lowcarb Nyrt. tájékoztatási kötelezettségeinek teljesítését, és újabb közzétételi hiányosságot tárt fel, ezért e héten fenntartotta a kibocsátó részvényei tőzsdei kereskedésére elrendelt moratóriumot. A Norbi Update Lowcarb Nyrt. ma tett eleget valamennyi közzétételi kötelezettségének, így az MNB határozattal intézkedik az érintett értékpapírok tőzsdei kereskedésének visszaállításáról.

2016. április 04. 15:54 | MTI

Matolcsy a parlamentben beszélt az alapítványokról

Matolcsy György azt javasolta hétfőn a parlamentben, hogy a jegybanki alapítványok ellenőrzésébe - akár visszamenőleg is - vonják be az Állami Számvevőszéket. Az MNB elnöke az azonnali kérdések órájában egy szocialista képviselő felvetésére kijelentette: minden Pallas Athéné alapítvány minden közérdekű adatot ki fog adni.

Részletes keresés